2009 Kálvin év

 

A 2009.ÉV
VEZÉRIGÉJE GYÜLEKEZETÜNKBEN
 
"Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert az, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: "Szeresd felebarátodat, mint magad." A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése." (Róma 13,8-10)
 
 
Idézetek Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra címû könyvébõl
a Kálvin Év gondolatai minden vasárnapra
 
 
Heti gondolat (2009. december 27.) 
Minden könyörgés helytelen és bûnös, ha nincs összekötve a hálaadással. Pál ugyanis ezt mondja: minKden könyörgésben és imádságban hálaadásban jelenjenek meg a ti kéréseitek Isten elõtt. Mivel ugyanis sok embert a megszokás, az unalom, türelmetlenség, a fájdalom keserûsége és a félelem visz arra, hogy imákat mormoljanak, ezért akként kell mérsékelni az indulatokat, hogy a hívõk, ha nem nyerték is el még azt, amit kívánnak, ezért épp oly vidáman dicsõítsék az Istent.                                                                                         
                                                                                                            Institutio, 3. könyv XX. 28. 
 
Karácsonyi gondolat (2009. december 25.)
Valahányszor a próféták az egyház megújhódásáról tesznek említést, a népet mindig arra az ígéretre hívogatják, melyet Isten Dávidnak tett uralkodása örökkévalóságáról. Nem csoda, hiszen egyébként a szövetségnek semmi állandósága sem lett volna. Erre vonatkoznak Ézsaiás próféta szavai: "íme a szûz fogan és fiút szül" vagyis a szövetség mégsem veszti érvényét, mert a maga idejében eljön a megváltó. 
                                                                                   Institutio, 2.könyv VI.3. 
 
 
Heti gondolat (2009. december 20.) 
Krisztus az égbõl látható alakban fog leszállni,  amilyennek látták akkor, amikor fölment. És megjelenik mindenkinek a királysága kimondhatatlan fenségben, istensége mérhetetlen hatalmában, az angyalok seregében. Ezért parancsolja nekünk a Szentírás, hogy Õt várjuk, mint megváltónkat, arra a napra, amikor a juhokat elválasztja a kosoktól, az elválasztottakat az elvetettektõl. És nem lesz sem élõk, sem holtak között senki, aki a sorsát elkerülné. 
                                                                                Institutio, 2.könyv XVI. 17. 
 
Heti gondolat (2009. november 8.)
"A Miatyánknak ebben a kérésében (Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma) a mi kenyerünk alatt azt kell érteni, amit tisztességes és becsületes munkával szereztünk, nem pedig azt, amihez csalárdsággal vagy rablás útján jut el az ember, mert nem mienk az, amit amit valami bûn által szerzünk magunknak. Az a kérés pedig, hogy adja meg nekünk, jelzi, hogy egyszerûen Istennek ingyen kegyelembõl való ajándéka ez, bárhonnan jut is hozzánk, ... mert egyedül Isten áldása eredményezi azt, hogy a mi fáradozásunk sikerrel jár."
Institutio, 3.könyv XX. 44. 
 
Heti gondolat (2009. október 15.) 
"A Miatyánk második kérésében (jöjjön el Isten országa) csak azok tartják meg a helyes rendet, akik önmagukból indulnak ki azzal a célzattal, hogy megtisztuljanak minden romlottságtól, amely Isten országának békéjét megzavarná és tisztaságát beszennyezné. Mivel pedig Isten Igéje a királyi pálca, azt kell kérnünk, hogy mindenkinek elméjét és szívét az aziránt való önkéntes engedelmességre szorítsa. Azaz az Õ Lelkének sugallata által oly érvényt szerez Igéjének, hogy az az azt megilletõ tiszteletben részesül."
Institutio 3. könyv XX.42.  
 
 
Heti gondolat (2009.október 4.) 
"... a földi dolgok használatáról: az összes dolgot úgy adtanekünk Isten az õ jóságából és akképpen rendelte õket a mi hasznunkra, hogy azok csak mintegy letéteményt képeznek, amikrõl egykor számot kell adnunk. Úgy kell tehát ezeket használnunk, hogy folytonosan fülünkben csengjen ez a szózat: adj számot a te sáfárságodról (Lukács 16,2) 
 Institutio, 3.könyv X.5. 
 
Heti gondolat  (2009.szeptember 13.)
"Bizonyos, hogy az egyházban az éneklés szokása nem csak igen régi, hanem már az apostolok korában is használatos volt. Erre Pál apostolnak ezen szavaiból következtethetünk (1Kor 14,15): ha énekelek a Lélek által, értelemmel énekeljek. Majd a kolossébeliekhez (3,16) így ír: tanítván és intvén magatok között zsoltárokkal, dicséretekkel és lelki énekekkel nagy kedvvel énekelvén a ti szivetekben az Úrnak. Az elsõ helyen szájjal és szívvel kell énekelni, a másodikban pedig a lelki énekeket ajánlja, hogy ezekkel a hívõk kölcsönösen építsék egymást." 
Institutio, 3.könyv XX.32. 
 
 
Heti gondolat (2009.augusztus 16.) 
"...igaz dolog az, hogy az Úr Jézus, amikor megjelenik az égbõl, a nyomorultaknak és az igaztalanul sújtottaknak enyhülést ad és viszont megfizet az istenteleneknek, kik a kegyes nyomorgatják. S kétségtelenül ez a mi egyetlen vigasztalásunk. Krisztus keresztje csak akkor arat keblünkben az ördög, a test, a bûn és az istentelen fölött teljes gyõzelmet, ha tekintetünket a feltámadás erejére irányítjuk." 
Institutio, 3.könyv, IX.6. 
 
Heti gondolat (2009.augusztus 9.) 
"Ábrahám egymagában milliók helyett állhat elõttünk, ha hitét vizsgáljuk, amely hit legjobban szabályául van elõnkbe adva; az õ nemzetségébe kell számláltatnunk, hogy Isten fiai legyünk... Ábrahám a hívõk sorából, sõt a legfõbb helyrõl le nem vehetõ anélkül, hogy egyúttal az egész egyház is el ne töröltessék." 
Institutio, 2.könyv X.11. 
 
Heti gondolat (2009.augusztus 2.) 
"Ha valaki azt hozná fel, hogy nem mindig egyforma szükség kényszerít bennünket az imádkozásra, ezt én is elismerem. S éppen ezt a különbséget nagyon szépen adja elõ Jakab, midõn így szól: Szenved-e valaki közöttetek? - imádkozzék. Öröme van-e valakinek? - énekléssel dícsérje az Istent. Tehát maga az általános emberi érzés hozza magával, hogy Isten.. erõsebben indítson bennünket a buzgó imádságra." 
Institutio, 3.könyv XX.7. 
Heti gondolat (2009. július 26.)
"Az imádkozás második törvénye pedig az legyen, hogy könyörgéseink alkalmával mindig igazán érezzük a mi gyámoltalanságunkat és komolyan meggondolván azt, hogy mi rá vagyunk szorulva mindazokra, amiket kérünk, magával a könyörgéssel a kért dolgok elnyerésének komoly és buzgó kívánását kössük össze. Sokan ugyanis az imádságot csak felületesen és formaságból mondják el..."
Institutio, 3.könyv XX.5.  
 
Heti gondolat (2009. július 19.) 
"Az imádság jótéteménye által érjük el tehát azt, hogy a mennyei Atyánál számunkra letett kincsekre juthatunk. Az imádság ugyanis az embereknek Istennel való bizonyos társalkodása, amely által az ég legszentebb helyébe hatolva Istent személyesen figyelmeztetik az õ ígéreteire: hogy tapasztalják, ha a szükség úgy kívánja, hogy nem cselekedtek hiábavaló dolgot akar, amikor hittek Isten szóbeli ígéreteinek." 
Institutio, 3.könyv XX.2. 
Heti gondolat (2009. július 12.) 
"Mivel pedig nem arra taníttattunk, hogy ki-ki külön a maga Atyjának nevezze Istent, hanem inkább hogy közösen mindannyian hívjuk õt a mi Atyánknak: ez arra figyelmeztet bennünket,  hogy mily nagy szeretettel kell viseltetnünk egymás iránt nekünk, akik a könyörületességnek és az ingyen kegyelembõl való jóságnak ugyanazon joga alapján ilyen Atyának vagyunk egyformán a fiai." 
 Institutio, 3.könyv  XX.38.
 
Heti gondolat (2009. július 4.)  
"... a sákramentum igébõl és külsõ jegybõl áll. Ige alatt pedig nem oly igét kell értenünk, amely értelem és hit nélkül elsuttogva, pusztán hangjával, mint egy bûvös ráolvasással képes a sákramentumoknál használt jegyeket megszentelni, hanem amely hangosan hirdetve, megérteti velünk, hogy a látható jegy mit jelent. Látni való, hogy megkívánja a prédikálást, hogy abból származzék a hit." 
Institutio, 4.könyv, XIV.4. 
 
Heti gondolat (2009. június 28.) 
"az Úr pedig örök üdvösségre hívta az övéit, meg kell tehát gondolniuk, hogy az õ bûneik számára mindig készen van a bocsánat. Ennélfogva határozottan az kell állítanunk, hogy mi, akik fel vagyunk véve, és be vagyunk oltva az egyház testébe, Istennek jósága folytán, Krisztus érdemének közbenjárása s a Szentlélek megszentelése által részesültük és részesülünk naponként a bûnök bocsánatában." 
Institutio, 4.könyv I.21. 
 
Heti gondolat (2009. június 21.)
"....mivel minden reménységünk Istenben van annyira, hogy Isten áldása nélkül sem mi magunk, sem semmiféle dolgunk nem lehet szerencsés, ezért magunkat is és minden dolgunkat állandóan neki kell ajánlanunk. Továbbá bármit gondolunk, beszélünk és cselekszünk is, az õ keze és akarata alatt, vagyis az õ segedelmében való reménységgel gondoljuk, beszéljük és tegyük azt." 
Institutio, 3.könyv, XX.28. 
          
Heti gondolat (2009.június 14.)
"Az elválasztottak természetesen mindjárt születésüktõl kezdve, nem is mindannyian ugyanazon idõben, hanem aszerint gyûlnek az elhívás által Krisztus aklába, amint Isten õket az õ tetszése szerint kegyelmében részesíti. Mielõtt pedig e legfõbb pásztorhoz gyûlnének, a közös pusztában szétszórtan tévelyegnek, s a többiektõl csakis abban különböznek, hogy Isten különös kegyelme védi õket attól, hogy a halál végsõ romlásába ne bukjanak."  
                                                                            Institutio,  3.könyv, XXIV.10.
 
Heti gondolat (2009.május 30.)
"...lelkünket a Szentlélek tisztítja meg titkos öntözéssel, hogy hiábavaló ne legyen Jézus szent vérének a kiöntése. Ezért mondja Pál is a megtisztulásról szólván, hogy mi mind a kettõben az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünknek Lelke által részesedünk. A végeredmény az, hogy a Szentlélek az a kötél, mellyel Krisztus hathatósan magához köt." 
                                           Institutio,  3. könyv, I.1.
 
Heti gondolat (2009.május 24.)
"Krisztusnak igaz megismerése tehát abban áll, hogy Õt úgy fogadjuk el, ahogy az Atya nekünk ajánlja, t.i. az Õ evangéliumával felruházottan: mert amint Õ jelöltetett ki a mi hitünk céljául, úgy csak az evangélium vezérlete mellett haladhatunk feléje helyes úton. És valóban az evangéliumban nyílnak meg elõttünk a kegyelem kincses házai, amelyek ha zárva maradnának, kevés hasznunkra volna Krisztus."
                                                                                Institutio, 3.könyv, II. 6.  
 
Heti gondolat (2009.május 17.)
"... a cselekedetek által nem nyerhet az ember kegyelmet Istennél, hanem ellenkezõleg a cselekedetek csak akkor találnak tetszésre, ha ha már az ember elõbb kegyelmet nyert Isten színe elõtt. S lelkiismeretesen meg kell tartani ezt a sorrendet, amelyre mintegy kezünknél fogva vezet bennünket a Szentírás. Mózes elõadása szerint rátekintett az Úr Ábelre és az õ cselekedeteire."
                                                                                  Institutio, 3.könyv, XIV. 8.
 
Heti gondolat (2009.május 10.)
"Az egyház ismertetõ jeleinek az ige hirdetését és a szentségekkel való élést tettük meg, még pedig azért, mert ezek sehol sem lehetnek gyümölcstelenek és Isten áldása folytán mindig kedvezõ eredményt hoznak létre... ahol tehát tisztelettel hallgatják az evangélium hirdetését, s ahol nem hanyagolják el a szentségeket sem, ott abban az idõben az egyháznak igazi és kétségtelen képe látható."
Institutio, 4.könyv, I.10.
Heti gondolat (2009.május 3.)
"... amikor Isten a Krisztus igazságának közbenjárása által minket önmagával megbékéltet, és a bûnök ingyen kegyelembõl való bocsánatával ajándékozván meg, igaznak tart, enemû könyörületességével egyúttal össze van kötve jótéteménye is, hogy bennünk lakozik a az õ Szent Lelke által, kinek ereje a mi testünk kívánságait napról napra jobban és jobban megöldökli."
Institutio, 3.könyv, XIV. 9.
Heti gondolat (2009. április 26.)
".... természeti tehetségünknél fogva erõtlenek vagyunk arra, hogy Isten tiszta s világos ismeretére felemelkedhessünk, mégis, mivel az erõtlenség hibája önmagunkban van, meg vagyunk fosztva minden kibúvótól.
Institution, 1.könyv V. 15.
Heti gondolat (2009. április 19.)
"A megtérés akkor hirdettetik meg a Krisztus nevében, mikor az emberek az evangélium tudománya által hallják, hogy minden gondolatuk, érzelmük és törekvésük romlott és bûnös, s ezért, ha be akarnak menni a mennyek országába, újjá kell születniük."
Institutio, 3.könyv, III. 19.
Heti gondolat (2009.április 12. - Húsvét)
Krisztus halála a bûnt törölte el, és a halált oltotta ki, feltámadása az igazságot szerezte meg és az életet állította fel, úgy azonban, hogy erejét és hatását halál csak a feltámadás jótéteménye által közölhette velünk."
Institutio 2.könyv XVI. 13.
Heti gondolat (2009.április 5.)
"... az Ördög a világ minden fegyverzetével sem képes arra, hogy valaha megsemmisítse az egyházat, mely Krisztus örök királyi székén alapul. Ami pedig az egyes hívõk külön hasznát illeti, kell, hogy ez az örökkévalóság a boldog halhatatlanság reményére indítson bennünket."
Insitutio, 2.könyv, XV. 3.
Heti gondolat (2009.március 29.)
"... ha élnünk kell, akkor használnunk kell az életre szükséges segédeszközöket is, amelyek közül azokat sem kerülhetjük ki, melyek látszólag inkább a gyönyörnek, mint a szükségenek szolgálnak. mértéket kell tehát tartanunk, hogy azokat ... tiszta lelkiismerettel használjuk."
Institutio - 3.könyv X.1. 
Heti gondolat (2009.március 22.)
"Az önismeret nem indít mindekit Isten megkeresésére, hanem kézen fogva is vezet mindenkit az Õ megtalálására. Viszont bizonyos, hogy az ember tiszta önismeretre csak akkor jut el, ha ha elõbb Isten ábrázatát vizsgálja, s Isten belsõ szemléletébõl tér az önvizsgálatra."
Instituti 1.könyv I.1-2.
Heti gondolat (2009.március 15.)
"....romlottságunknak érzetébõl megtudjuk, hogy egyedül az Úrban van az igaz bölcsesség fényeg, a valódi jóság, minden javak tökéletes bõsége s a tiszta igazság. Így tehát saját bajanink serkentenek bennünket, Isten avainak megvizsgálására."
Institutio, 1.könyv I.1. 
Heti gondolat (2009.március 8.)
A hitnek az igéhez való viszonya örök, és épp úgy nem lehet elszakítani tõle, mint a sugarakat a naptól, amelybõl erednek. Ezért szól Isten eképp Ézsaiásnál (55,3): "Hallgassatok engem, hogy éljen a ti lelketek!"
Institutio: 3.könyv II.6.
Heti gondolat (2009.március 1.)
"....Isten a böjtöt nem becsüli sokra, ha csak vele együtt nem jár a szív bensõbb érzülete, a bûnnel és önmagunkkal szemben való igazi elégedetlenség, valódi megalázkodás, és Isten félelmébõl eredõ igazi bánkódás."
Institutio, 4.könyv XII. 19. 
Heti gondolat (2009.február 22.)
"Mindazoknak, akiket Isten fiaivá fogadott, és az övéivel való közösségre méltatott, kemény, fáradságos, nyugtalan, a bajoknak igen sok és különbözõ, nemével teljes életre kell elkészülniük. Ez a mi Atyánk akarata, aki, hogy az övéirõl biztos tapasztalatot szerezzen, így gyakorolja õket.
Institutio, 3.könyv - VIII. 1.
Heti gondolat (2009.február 15.)
"... ne feledjük azt, hogy többé nem az emberek gonoszságát kell tekintenünk, hanem hanem az Istennek bennünk lakozó képét kell szem elõtt tartanunk, mely büneik eltörlése és megsemmisítése után szépségével és méltóságával embertársaink szeretetére és magunkhoz ölélésére indít benünket."
Institutio, 3.könyv - VII. 6.
Heti gondolat (2009.február 8.)
"Krisztusban az istenség teljessége lakozik ... tehát: Krisztusnak nemcsak közbenjárása által jõnek el hozzánk azok a jótétemények, melyekkel az Atya megáld, hanem e jótéteményeknek a hatalom közössége folytán maga a Fiú a szerzõje.
Institutio, 1.könyv XIII. 13.
Heti gondolat (2009.február 1.)
"Ha megvalljuk, hogy amit Istentõl kérünk, szükséget látunk, s Isten abban, amit ígér rámutat a mi ínségünkre, akkor senki se habozzék megvallani, hogy Isten titkainak megértésére csak annyi képessége van, amennyire az õ kegyelmétõl megvilágosíttatott. Aki magának több érdemet tulajdonít, annál annál vakabb, mert még a maga vakságát sem ismeri."
Institutio, 2.könyv II. 21.
Heti gondolat (2009.január 25.)
"A bizalom a szívnek szilárd s nyugodt bátorsága Istenben, mely abból származik, hogy megismerjük erõit, midõn minden bölcsességet, igazságot, hatalmat és tisztaságot és jóságot neki tulajdonítva, a vele való egységet tartjuk egyedüli boldogságunknak."
Institutio, 2.könyv VIII. 16.
Heti gondolat (2009.január 18.)
"Amikor végre testben jelentetett ki Isten bölcsessége, akkor teljesen elénk adta mindazt, amit a mennyei Atyáról emberi ésszel felfogni ésgondolkodni kell. Most tehát, amióta kisütött az igazság napja, Krisztus, ata az isteni igazság teljes fénye a birtokunkban van..."
Institutio, 4.könyv VIII. 7.
Heti gondolat (2009.január 11.)
Pál szavai a Kolossé 3,1-ben nem csak hívogatnak bennünket a föltámadott Krisztusnak példája szerint az új élet követésére, hanem azt is megtanuljuk, hogy az igazságra történõ újjászületésünk az õ ereje által történik.
Institutio, 2.könyv, XVI. 13.

Készítette: IP & Petya Team
Református Esperesi és Gondnoki Hivatal © 2017