A régi vezetéssel folytatja a Refi
A hatályos rendelkezések szerint a nevelőtestület véleményének kikérésével a fenntartó is szavaz az intézményvezetőkről. Mint ismert, a presbitérium a múlt héten már bizalmat szavazott Palatinus Pál igazgatónak és Kis Eszter gazdasági igazgatóhelyettesnek, a második körben pedig dr. Pataki Ágnes mint általános igazgatóhelyettes és Vég Gábor mint igazgatóhelyettes is megerősítést kapott. Ők ketten egyúttal intézményegység-vezetők is (középiskola és általános iskola). Az Igazgatótanács megerősítette tisztségében Farkas-Piskóty Boglárka óvodai intézményegység-vezetőt is.
A presbitérium több más kérdésben is szavazott, így elfogadta az igazgatótanács beszámolóját az elmúlt tanévben végzett munkáról, valamint az iskolaügyi gondnok által elkészített anyagot a 2018-2023-as ciklusban elvégzett tevékenységről. Ezen kívül döntött a presbitérium a választási folyamat menetéről.
Ősszel az egész Magyarországi Református Egyházban – így Békésen is – főgondnok- és presbiterválasztásra kerül sor. Békésen szeptember 24-én szavaznak az arra jogosult egyháztagok.