Tavaszváró játszóház a Református Iskola Petőfi utcai alsó tagozatán
Egy márciusi napsütéses délután mesés, kézműveskedő játszóházba hívtuk az iskolába készülő nagycsoportosokat, és szüleiket.
A Szárnybontogató játszóház A három pillangó című mesével nyitotta meg a délutánt, amit a negyedikes lányok olvastak fel az iskolába készülő gyerekeknek. Ezután egy ismerkedős játék következett, majd készültek a szebbnél szebb pillangók és karkötők. A gyerekeknek 3 próbát kellett teljesíteniük, amiért tallérokat szerezhettek. Akinek minden akadályt sikerült legyőznie, és így összegyűjtötte a 3 tallért, annak következett a lufis játék, és a végén a jutalom, a színező, amit mindenki nagy örömmel vitt haza. Amíg a gyerekek kézműveskedtek, a szülőknek lehetőségük volt egy kis beszélgetésre a leendő tanító nénikkel. A csillogó szemekből úgy láttuk, mindenki jól érezte magát.
Szeretettel várjuk a kis elsősöket!