Keddi imaalkalom: Isten örömét kell hirdetni
Az ökumenikus imahét második közös alkalmának a baptista imaház adott otthon. A szép számmal összegy?jt híveknek Makovei Róbert, a Drága utcai pünkösdi gyülekezet lelkésze magyarázta Isten Igéjét. Üzenete: az evangélium örömét átél? ember tudja csak hitelesen hirdetni Isten örömhírét. A lelkipásztor az imahét vezérigéjére reflektálva azt mondta, hogy Ezékiel próféta látomásában (Ez 37,17) ugyan a próféta az, aki összeilleszti a két izraeli királyságot jelképez? fadarabot, de a „végs? kéz” mégis Istené, ? az, aki az egységet meg tudja teremteni. Beszélhetünk összetöredezett múltról az egyháztörténelmen végigtekintve, de a mi feladatunk az, hogy Isten dics?ségét megjelenítsük Békés városában. – fogalmazott Makovei Róbert, utalva a református, baptista és pünkösdi gyülekezetek évtizedes együttm?ködésére.
Az est alapigéjeként a Lk 4,18-19, valamint annak ószövetségi párja, Ézs 61,1-2 szolgált. A lukácsi igevers, amelyet Jézus idéz, az ézsaiási prófécia beteljesülése, azzal a kivétellel, hogy a Jézus által idézett szövegben nincs benne az utolsó fél mondat, amely Isten ítéletére utal. Jézus a názáreti zsinagógában a szabadulást, az Úr nagy örömünnepét hirdeti ki, az ítélet meghirdetése csak kés?bb következett. Mózes harmadik könyvében olvasunk az engesztelés évér?l, amely minden 50.évben jött el. Itt arra hívja fel a figyelmünket Isten, hogy mindent, anyagi és fizikai biztonságot, T?le kapunk. A lelkész utalt arra, hogy az igehirdetés perceiben iktatták be Barack Obamát az Egyesült Államok elnöki székébe, de ezt is beárnyékolta a terrorveszély. A mai világunkat a félelem uralja, pedig Jézus váltsághalálával megkezd?dött az „engesztelés esztendejének” korszaka, a nagy örömünnep. A keresztyénekre sokszor nem éppen az öröm jellemz?, és nem öröm árad róluk, pedig ha ez nincs meg bennem, akkor nem tudom hirdetni Isten örömhírét, az evangéliumot. Éppen ezért Istenben kell bíznunk, aki a mi örömünk és er?sségünk. – hangsúlyozta Makovei Róbert.