A katolikus templomban folytatódott az imahét
A betegség és szenvedés volt a péntek esti alkalom témája, amelynek a katolikus templom adott otthont. Az igehirdetés szolgálatát Katona Gyula végezte a Királyok második könyve 20.fejezet 1-6.versei alapján. A bibliai szöveg Ezékiás király megbetegedését és gyógyulását mondja el. Korea keresztyénei a világ problémáit tematizálták az imahét témái között. Ezek között a társadalmi bajok között el?kel? helyen szerepel a betegség és a szenvedés, és ez a való világ, nem pedig az, amit a kereskedelmi adók m?sorai sugallnak. Ezékiás korában is jelen volt ez, Jézus korában és most úgyszintén. A betegségekre nincs gyógyír, amelyet az ember maga állít el?. Lehetek fiatal vagy id?s, gazdag vagy szegény, a betegség bárkit megtalál. Senkinek sincs védelme ellene, de ilyet nem is ígért soha az Úr. A b?n vonzza a b?nt, és ennek következménye a szenvedés, betegség és a halál. Az emberek számos utat igyekeztek találni ebb?l, de ezek a kísérletek zátonyra futottak. Van azonban egy „kiváltképpen való út”, a kegyelme útja. – mondta Katona Gyula. A felolvasott történetben Ezékiás király halálosan megbetegedett, és Ámoc próféta kijelentette neki, hogy nem sok ideje van hátra. Orvosai mindent megtettek érte, de hiába. A halál ellen nincs orvosság. Igénk a kiváltképpen való utat mutatja meg: Ezékiás elkezdett imádkozni Istenhez, sírva fakadt, és b?nbánatot tartott. Ez az a pont, amikor Istent kell megszólítanunk, és rá kell bízni magunkat Istenre. És Isten meghallgatta imáját, elküldte hozzá Ézsaiást, aki megmondta neki: nem hal meg, hanem még 15 évet élni fog. A hangsúly azon van, hogy „én gyógyítottalak meg”, nem más. A református lelkész arra hívta még fel a figyelmet, hogy vegyük észre a másik embert, halljuk meg segélykiáltását.