Fehérné: János 3,16
Telt házas istentisztelettel ünnepelték a reformátusok december 24-én Jézus Krisztus születésnapját a templomban. Az evangéliumot ez alkalommal Fehér Sándorné Marika hirdette. Az igehirdetés alapigéje János evangéliuma 3.fejezet 16.verse volt, amelyet minden gyakorló keresztyén ismer: 'Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz ?benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.'
'az imént felolvasott igevers központi kérdése: Miért kellett Jézus Krisztusnak a világba jönnie? Minden keresztyénnek ismernie kell ezt. Sokan azt mondják, az Ószövetség istenképe más, mint az Újszövetségé, hiszen ott az Úr fedd és büntet, megtorolja a b?nt. Pedig az Úr gyakorolta ott is a kegyelmet, s?t megígérte, hogy elküldi a Megváltót, aki rátapos a kígyó fejére. Az özönvíz idején is megmentette Noét és mindenkit, aki a bárkában volt. Minden próféta tolmácsolja Isten kegyelmét, és az Újszövetségben nyilvánvalóvá vált, hogy a világot teremt? Isten minden ember kegyelmes Atyja.' - mondta Fehér Sándorné. Isten úgy szerette a világot, hogy a Fiát a keresztfára vitte, hogy meghalljon a b?neinkért. Kijelentette: 'Krisztusban hinni, ?t szeretni annyit jelent, hogy meggy?z?dünk a kegyelmér?l. Amíg csak homályos istenismeretem van, amíg nem vagyok keresztyén, nem értem meg ezt. Hitem által viszont az enyém Krisztus szeretete, a hitben felfogott kegyelem.' Krisztus végülis azért jött a világba, hogy a kegyelmet hit által elfogadhassuk, a b?nösöket pedig megtartsa.
Az igehirdetés után a 4.a osztály színvonalas, háromnegyed órás betlehemes el?adást adott az istentiszteleten résztvev?knek.