Erdei iskolás Szegedisek
A Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 1.a és 3.b osztályos diákjai május 17-én egy egész napos erdei iskolai programon vettek részt Gyula-Városerdőn. Képeink ennek a napnak az élményeit mutatják be.
A nap folyamán végigmentünk az alsó tagozatos diákoknak kijelölt tanösvényen, ahol az erdő növény és állatvilágával ismerkedhettünk meg. A túra során egy rókavárat is felfedeztünk, igaz ebben a túravezetőink segítettek. A tanösvény bejárása után egy érzékszervi játékban vehettünk részt, melynek győztesei apróbb jutalmakat kaptak. Délután természetes alapanyagok felhasználásával kézműves foglalkozásunk volt, illetve egy nyugdíjas erdész a vadászok munkáját mutatta be nekünk.
A nap egyaránt hatalmas élményt nyújtott a gyermekeknek, és az őket kísérő pedagógusoknak is.
Hanuszné Pesti Erika és Balogné Sztraczinszki Andrea osztályfőnökök