„Csendes éj, szentséges éj…”

Nem kell ahhoz hívő, keresztyén embernek lenni, hogy a címben szereplő idézet ismerős dallamként visszhangozzon bennünk, hiszen a karácsony hangulatához ma már elválaszthatatlanul hozzátartozik ez az egyébként "hézagpótló műdalként" szerzett, világszerte ismert ének.

Szenteste hallgatjuk, s talán énekeljük – de legalább is dúdoljuk – a dallamot, ami sok esetben könnyeket is csal a szemünkbe. Méltán, hiszen benne Krisztus megszületéséről van szó, Aki nem az általunk megszokott és elvárt csillogó-villogó karácsonyi hangulat, hanem egy barlang-istálló mélyén, jászolbölcsőbe helyezve, a lehető legszegényesebb körülmények között jött a világra. De e szegényes külső ellenére is az az éjszaka – miközben csendes éjnek indult –, szentséges éjjé változott, hiszen angyali seregek sokasága jelent meg a pásztoroknak, hirdetve a Megváltó megszületését. Mondhatnánk: az ég és a föld egybeért az első karácsonykor, mert az Örökkévaló Istennek úgy tetszett, hogy irgalmas szeretetét kézzel fogható módon adja tudtul mindenkivel akkor is és azóta is.

Miközben hallgatjuk – és talán énekeljük is – a "Csendes éj, szentséges éj…" karácsonyi éneket, jusson eszünkbe: mitől is lett ez a csendesnek indult éjszaka szentséges éjjé! Mert ha ismét csak szemet hunyunk a karácsonyi történet üzenete fölött, akkor a "csendes éj" újra átmegy hangos hétköznapokba, ahol a szentségest legyőzi a profán, a szeretetet a harag és a gyűlölet, a megbocsátást a gőgös elutasítás. Ez esetben azonban világunk és benne mi magunk is maradunk ugyanolyanok, mint karácsony előtt voltunk. Jóllehet karácsony éppen azért lett, hogy mindent megváltoztasson, átalakítson, megújítson.

Ma még nem késő! Tegyünk azért, hogy legyen ilyen, mindent megváltoztató, megújító Karácsonyunk!

Katona Gyula református esperes-lelkipásztor