Honnan kapta a nevét a vízkereszti ünnep?

A mai írásunkban annak járunk utána, hogy a keresztyén egyházakban általánosan megült ünnep, a vízkereszt miről is szól, mit jelent a kifejezés és milyen szokások kapcsolódnak hozzá.

Január 6. a vízkereszt napja. A legtöbb honfitársunk általában csak annyit tud róla, hogy ekkor bontják le a karácsonyfát. Az ünnep ennél azért többet jelent. Az eredeti név: epiphaneia = megjelenés. Ez utal egyrészt arra, hogy Jézus a születésével fizikai valójában is megjelent a földön (korábban szellemi lényként létezett), másrészt a megkeresztelkedésével fellépett/megjelent a nyilvánosság előtt, de ekkor emlékezik meg az egyház a napkeleti bölcsek látogatásáról is (Mt 2,1-12), hiszen korábban az óegyház ekkor ünnepelte a karácsonyt, Isten testet öltését is. Keleten a vízkeresztet ünneplik, nyugaton a három bölcs (három királyok) látogatását, akik a pogány nemzeteket jelképezik. Krisztus nem csak Izrael népéhez küldetett, hanem minden néphez. Így katolikus és lutheránus körökben a misszió témája kerül előtérbe. A nyugati kultúrkörben a kánai csodáról (Jn 2,1-12) is ekkor emlékeznek meg az igehirdetésekben. Ennek eredete abban keresendő, hogy január 6. eredetileg a görög világban Dionüszosz, a bor istene ünnepnapja volt. Más, keresztyén előtti maradványok is fellelhetők az ünnepben: a január 5-ről 6-ra virradó éjszaka volt a hellenista Egyiptomban Aion napisten és ekkor mertek áldást hozó vizet a Nílusból. Kr. e. 49-ben január 10-én lépte át a Rubicon-folyót Caesar, aki önmagát „isteni Juliusként” ünnepeltette, és hívei is istenséget láttak benne. Az epifánia így egy, békességet hozó istenség megjelenése. A keresztyénség elterjedésével az egyház a meglevő pogány kultuszok fogalomkészletével igyekezett elmagyarázni Jézus Krisztus üdvtörténeti jelentőségét. A spanyoloknál pl. a három királyok legendájához kapcsolódik az ajándékozás.

Bizonyos ortodox egyházakban, mint az orosz és a szerb, ahol nem a nyugati naptárat használják, amit a XVI. században igazított ki az egyik pápa, hanem a régi, ún. Julián-kalendáriumot, január 6-ra esik a karácsony is. Battonyán, ahol szerb kisebbség is él, ekkor van „a szerb karácsony”, míg a „magyar karácsony” vagy a román ortodoxok karácsonya december 25-re esik. Bizarr szokás az orosz ortodoxoknál a befagyott vizekbe vágott lékekben való megmártózás. Az ortodoxok ilyenkor egyébként vizet is szentelnek.

A vízkereszthez kapcsolódó szokás a római katolikusoknál az ún. házszentelés, amely során a pap krétával felírja a lakás ajtajára, az évszám mellé C+M+B betűket ír, amely jelenti a „Christus Mansionem Benedicat” (Krisztus áldja meg ezt a házat), de utalhat a három királyok latin nevére is: Casparus, Melchior, Balthasar. A Biblia eredeti, görög nyelvű kéziratai mágusokról (görög "magi") beszélnek, szó sincs királyokról vagy bölcsekről. Az evangéliumok megírása utáni jámbor keresztyén emlékezet, hagyomány "kiszínezte" a történetet, és tudni vélte a látogatók nevét. Baltazár mögött Dániel próféta rejtőzhet, aki Babilonba kerülve ezt a nevet kapta meg, és Isten hatalmas dolgokat jelentett ki rajta keresztül. A Menyhért, Melchior jelentése: "Királyom a fény", amelyet talán nem kell magyarázni a fény-sötétség örök ellentétét feldolgozó keleti kultúrák ismeretében.

A református egyházban is számon tartják a vízkereszt ünnepét. Vele kezdődik az epifániai időszak, vagyis a karácsonyi ünnepkör második fele. Ez az öröm jegyében áll: az Úr megkezdte a messiási működését, a bűntelen közösséget vállalt a bűnös emberiséggel. A húshagyó keddig tartó időszakban (másnap már hamvazó szerda van, megkezdődik a böjt) vidám karneválokat, lakodalmakat tartanak. A karnevál olasz eredetű szó, a hús elhagyása van mögötte. Mi farsangnak hívjuk az időszakot, átvéve a német Fasching szót.

Mint láthatjuk, a sok évszázad alatt kialakult egyházi év egy nagyon komolyan megkomponált alkotás, ahol helye van az örömnek és a bűnbánatnak, a születésre és a halálra van emlékezésnek, hiszen mindez nem csak a Megváltó életét kísérte el, hanem minden embernek része van benne.

Mucsi András