Karácsony Sándor (1891-1952)

A Hajdú megyében levő Földesen született birtokos paraszti családban, ahol már gyermekkorában nagy szerepe volt az olvasásnak, a művelődésnek. Anyai nagyapja református lelkész volt. Az iskolában kitűnt éles eszével, ezért 1902-ben beíratták a Debreceni Református Kollégiumba. Igen aktív munkát végzett, elbeszéléseket olvasott fel, színdarabot írt és adott elő társaival. Már gimnazistaként elhatározta, hogy tanár lesz. 1910-ben leérettségizett, majd egy évre bevonult katonának. A Monarchia hadseregével Tirolba került, ahol a német mellett a cseh és román nyelvvel is megismerkedett. 1911-1914 között a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem magyar-német szakán tanult, eközben München, Bécs, Graz és Genf egyetemein vendégeskedett és gyűjtött ismereteket. 1914-ben ismét bevonult katonával, és a háború Galíciába sodorta, ahol az egyik első ütközetben súlyosan megsérült, élete végéig két mankóval járt. Mint hadirokkant, tanult, tanított, adatokat gyűjtött, de a tanári oklevelét csak 1918-ban vette kézbe. 1919-ben a budapesti Tavaszmező utcai gimnázium tanára lett, ahol számos tisztséget és feladatot látott el. Ebben az évben bekapcsolódott a KIE munkájába, majd a cserkészetbe, de a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetségben is aktívan dolgozott. Mint kiváló nyelvészt, 1927-ben meghívták a Magyar Tudományos Akadémiára, ahol szótári munkában vett részt. A magyar etimológiai szótár munkatársa lett. 1929-ben a Debreceni Tudományegyetem hívta meg tanárnak, ahol a filozófia, pedagógia és nyelvészet doktoraként alkalmazták. 1934-42 között népes hallgatóság előtt tartotta előadásait. 1945-ben bekapcsolódott a közéletbe, több pedagógiai és keresztyén ifjúsági szervezet vezetője volt. Az erősödő kommunista hatalom nyomására tisztségeiről lemondott, 1950-ben pedig az egyetemről is nyugdíjazták. 1952-ben Budapesten hunyt el.